DSC00384


Édesanyám régen is, és most is rengeteget készített, és ő nagyon finoman csinálja. Megpróbálkozom én is néha napján, és a családom is szereti szerencsére 🙂 Remélem fog tetszeni nektek is a recept. Az elkészítésről videót is készítettem, nézzétek meg, készítsétek el, és iratkozzatok fel youtube csatornámra többi videóért.


Hozzávalók:
– 50 dkg búzaliszt
– 50 g porcukor
– 60 g olvasztott vaj
– 5 db tojás sárgája
– fél citrom reszelt héja
– kovászhoz: 2 dl langyos tejben elmorzsolunk 40 g friss élesztőt, rakunk hozzá a porcukorból egy kiskanálnyival és ugyanennyi lisztet (meleg helyen 5-10 perc alatt hagyjuk felfutni)
– 1 teáskanálnyi rumaromát vagy étkezési rumot is belecsempészhettek (ettől nem fogja sütésnél felszívni az olajat a fánk)

Nagyon fontos tudni, hogy minden hozzávalónak szobahőmérsékletűnek kell lennie. Egy nagyobb keverőtálba szitáljuk a lisztet, mehet hozzá a maradék porcukor és a citrom héja is. A közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a kovászt, a tojás sárgákat, illetve az olvasztott vajat. Jól összegyúrjuk a tésztát, leborítjuk, és meleg helyen 1 órát kelni hagyjuk a tésztát.



Miután egyszer megkelt a tészta, kinyújtjuk nyújtódeszkán kb. ujjnyi – 1 cm vastagságra és 8-9 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatjuk. A leeső darabokat újra kinyújtjuk, és szaggatjuk. Ezután letakarjuk konyharuhával, és 20-30 percig hagyjuk újra kelni.  (így lesz szalagos a fánkunk)

A sütés forró olajban történik, de vigyázni kell, hogy azért nagyon tűz forró se legyen mert megég a tészta. A hagyományos fánkok tetejének a közepét ujjal benyomkodjuk, és ezt a felső oldalt forgatjuk először bele az olajba. Érdemes olyan serpenyőben sütni, aminek van teteje, mert ha azt rárakjátok, gyorsabban feljön a sütésnél a tészta.

A kész fánkokat házi sárgabarack lekvárral tálaljuk, és porcukorral meghintjük. Jó étvágyat hozzá!

 
Ezek a receptek is érdekelhetnek 🙂
🌭 Virslis leveles – gyors, sajtos reggeli egyszerűen
ChatGPT Image 2026. szept. 9. 08_46_23

Gyors, egyszerű és garantáltan sikert arató reggeli vagy vendégváró finomság. A virslis leveles ropogós leveles tésztából, virsliből, mustárból és sok-sok Read more

🥐 Békebeli túrós bukta – ahogy a Nagymamámtól tanultam
ChatGPT Image 2026. szept. 9. 10_20_17

Puha, foszlós kelt tésztából készült békebeli túrós bukta citromos-vaníliás túrótöltelékkel. Egy klasszikus nagymamás sütemény, ami reggelire és uzsonnára is tökéletes.

🍫 Kakaós csiga – puha, foszlós házi kakaós csiga
ChatGPT Image 2026. szept. 9. 10_00_10

Puha, foszlós házi kakaós csiga gazdag kakaós töltelékkel. Egyszerű kelt tésztából készül, és frissen sütve az igazi – kívül enyhén Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük