Amikor az ünnepek során nekiállunk a sütemények sütésének, szinte nem is ismerek olyan háztartást, ahol ne készülne lekváros linzer. Ahol pedig linzer készül, akkor már rögtön készülhetnek islerek is, hiszen a tésztája nagyon hasonló. Sőőőőőőt, akinek nincs otthon darált diója, akkor nyugodtan készítheti az islert ugyanabból a tésztából is!!!

Hozzávalók:

  • 200 g liszt
  • 100 g darált dió (vagy darált mogyoró, darált mandula stb.)
  • 200 g hideg vaj
  • 100 porcukor
  • 1 tojássárgája

Először összekeverjük a lisztet a dióval, majd a porcukorral. Amikor ezzel megvagytok adjátok hozzá a kockára vágott hideg vajat és gyors mozdulattal morzsoljátok el a lisztben. Addig morzsoljátok, míg kb. zsemlemorzsa állaga nem lesz. Ezután adjátok hozzá még a tojássárgáját is, és gyors mozdulattal dolgozzátok össze a tésztát.

Ezután mehet egy folpackba (vagy uszonnás tasakba) kb. 1-2 órára. Ha megpihent a tésztánk, lisztezett felületen nyújtsátok ki kb. 5mm vastagra, és tetszőleges méretű kerek szaggatóval (én kb. 5 cm-sel szaggattam) szaggassátok ki. A leeső részeket nyugodtan gyúrjátok össze újra és nyújtások, majd szaggassátok. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt süssétek készre. Ezután hagyjátok kihűlni a tepsiben!

Ha kihűlt tapasszátok össze tetszőleges ízű lekvárral (én szamócát használtam), és hagyjátok tovább 1-2 órát pihenni, hogy jól megtapadjon a tészta között a lekvár és ne essen szét. Ezután olvasszatok fel 200 g csokit 3 evőkanál olajjal és egyenként mártsátok meg benne a diós linzereket, majd tegyétek egy sütőpapírra. Én ilyenkor be szoktam tenni a hűtőbe (vagy hideg helyre), hogy jól megdermedjen rajta a csoki. Ha megdermedt a csoki már fogyasztható is, de akkor a legjobb ha áll legalább egy napot 🙂 Jó étvágyat kívánok hozzá!

FACEBOOK: https://www.facebook.com/martushazikonyhaja

INSTAGRAM: https://www.instagram.com/martus_hazi_konyhaja/

YOUTUBE: https://www.youtube.com/c/Mártusházikonyhája/

Ezek a receptek is érdekelhetnek 🙂
Sütőtökös kevert süti

https://youtu.be/qzbueDJFEu8 Nagyobbik fiamról, Misikéről már írtam korábbi blogomban. Azonban Misike mellett született egy kisfiam múlt nyáron, Marci, aki most múlt Read more

Túrós muffin

https://youtu.be/tuPZsWw2Kmw Egyik kedves Mártus házi konyhája Facebook csoport tagom megkért, dobjak már fel a blogra valami gyors receptet, amit hétvégén el Read more

Békebeli túrós bukta

    Drága Nagymamám specialitása volt anno ez a finomság! Mindig ezt kértük tőle - "Mama, kérlek süss egy kis Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük