Kovász készítése (abszolút kezdőknek) – videóval!

Nagyon régóta áhítoztam azután, hogy én is megtanulhassam, hogy kell kovászt készíteni, és ebből kenyeret, pékárukat készíteni. Rengeteget olvastam utána, néztem videókat, végül összeszedtem minden erőmet, és belefogtam én is!! Az alábbi bejegyzésemben igyekeztem összeszedni a legfontosabb tudnivalókat. Forrásaimat több helyről szedtem (Béres Gyula – Nagyi Kovásza, Péklány – Zelinka Orsi, Limara – Libor Mária, stb.)
 
A kovászról:
A kovász egy vízből és lisztből elkészülő élő anyag, mely átlagosan 6-7 nap alatt készül el, és utána akár évtizedekig is életben lehet tartani. A kovász a kenyér lelke, egy élő csoda, ami a mindennapinkat megízesíti, tartósítja, savas kémhatásának köszönhetően megóvja a penészedéstől. A kovász akkor jó, ha mind a homo-, mind a hetero fermentatív folyamatok végbemennek rajta. Ez annyit jelent, hogy egyaránt termelődnek tejsav és ecetsav baktériumok és ezek aránya megfelelő. Ez akkor tud megtörténni, ha 27 fok feletti hőmérsékletet és elég tápanyagot biztosítunk a kovászunknak, vagyis elégszer etetjük. Ha jó a kovászunk, akkor a kenyerünk kellemesen savanykás ízű lesz, 4-5 napig friss marad és szép, szellős buborékos szerkezete lesz. 
 
Hogyan biztosítsuk a megfelelő hőmérsékletet, ha hűvösebb van a lakásunkban?
– a sütőbe beteszünk egy fazék meleg vizet, és mellé tesszük a kovászt (a sütőt nem kapcsoljuk be!!!)
– a mikróban felmelegítünk egy pohár vagy egy bögre vizet, aztán KIKAPCSOLJUK a mikrót, majd a pohár mellé betesszük a kovászos üveget
– langyos vízzel megtöltött tálba helyezzük az üveget
– meleg vizes palackot teszünk a hűtőtáskába, és mellétesszük a kovászt
– 1 teáskanál kefirt adunk a kovászhoz, mert a kefirrel több élesztőgomba jut a keverékbe
– fütőtest fölé tesszük magasba a kovászos üveget, mert a meleg felfelé száll 
 
Ha beszerzésre került a befőttes (vagy csatos) üveg, a liszt, és a víz, akkor bizony semmi sem áll útjába az elhivatott kovász készítőnek! 🙂 🙂
 
1. lépések:
– forró vízben, de ha van, akkor mosogatógépben mossuk ki az üveget, és szárítsuk meg
– ha nincs házimalmunk, akkor a boltban vásárolt teljes kiőrlésű rozslisztből mérjünk ki 30 g-ot
 
1. nap: mérjünk az üvegbe pontosan 30 g tk.rozslisztet, és 30 g langyos vizet. Keverjük össze, egy szürkésbarna masszát fogunk kapni. Az üveget zárjuk le, kissé tekerjük rá a fedőt (ha csatos üveget használtok, vegyétek ki a gumiréteget a tetőből), de ne teljesen szorosan. A kovásznak jót tesz, ha kap egy kis levegőt, mert onnan is begyűjti a mikro-organizmusokat. De az is fontos, hogy soha ne hagyjuk nyitva az üveget, mert a kovász teteje kiszáradhat. Az üveget hagyjuk a konyhában, 25-30 fok közötti hőmérsékleten. 
 
2. nap: nagyjából ugyanolyan időpontban, mint az első nap (ha reggel indítottuk a kovász, akkor reggel, ha este indítottuk, akkor este) kezdjük meg az “etetést”. Ez annyit jelent, hogy mindig ugyanannyi lisztet és vizet teszünk a korábbi masszához. Tehát ebben az esetben ismét 30 g lisztet és 30 g langyos vizet keverünk a tegnap elkészített kovászhoz. Az üveget lezárjuk ugyanúgy, mint tegnap. 
 
3. nap: elképzelhető, hogy mára már egy-egy buborék megjelenik a kovászban, de ha nem, akkor sem kell megijedni. Etessük meg a kovászunkat 30 g liszttel és 30 g vízzel, keverjük össze, zárjuk le az üveget a szokásos laza módon és legyünk biztosak benne, hogy elég meleg van a kovásznak. Ha túlságosan lezártuk az üveget és párás az üveg belső fala, az nem jó. Ekkor lazítsunk az üveg fedelén. 
Ami még nagyon fontos, hogy ezen a napon még egyszer, kb.12 órával azután, hogy ez előző etetés megtörtént, etessük meg a kovászt a szokásos módon. 
 
4. nap: etessük meg a kovászunkat a most már szokásos módon, napi kétszer. Ezen a napon már jó ha van buborék a kovászban.
 
5. nap: azt fogjuk látni, hogy a kovászunk elkezd igazán élni, buborékos lesz, és akár már meg is duplázhatja az etetések közötti mennyiséget. Ezért most már egy másik szabály lép életbe, az 1:1:1 szabály. Ez azt jelenti, hogy annyi g liszttel és annyi g vízzel kell etetni a kovászt, amennyi kovászunk van grammban. Ez azért fontos, mert ha sok kovászt etetünk kevés liszttel és vízzel, nem lesz elég felhajtóerő, buborék benne ahhoz, hogy a kenyerünket megemelje. A kovászunk egy részétől ma meg kell szabadulni! Hagyjunk meg belőle 50 g-ot, és etessük naponta 50 g liszttel és 50 g vízzel tovább. 
Ha az 5.nap után sincsenek buborékok a kovászban, akkor valamit nem jól csinálunk. Ellenőrizzük a szoba hőmérsékletét, a kimér mennyiségeket!
 
6. nap: ugyanazt csináljuk, mint előző nap!!
 
7. nap: azt tesszük amit előző nap, és valószínűleg a kovászunk készen áll a sütésre!!! 🙂 🙂 Ha igazán érett, aktív kovászt szeretnétek elérni, akkor összesen 8-10 alkalommal etessétek!!! Utána garantált a siker!
 

Úgy tudjuk ellenőrizni, hogy elég erős-e a kovászunk, hogy a befőttes üvegre egy gumit húzunk oda, ahol tészta van, mikor megetetjük. Ha 6-8 óra alatt a tészta térfogata megduplázza magát, akkor biztosan elég erős a kovászt a kenyérsütéshez! Egy idő után, amikor ezen túl van, elkezd összeesni, ilyenkor már nem érdemes vele dolgozni, mert nincs benne elég felhajtóerő és a kenyér lapos lesz. 

Egy másik módszer arra, hogy honnan tudhatjuk, elég erős-e a kovászunk, hogy a kovászból egy kiskanálnyit kiveszünk és egy tál vízbe tesszük. Ha felkúszik a tetejére, akkor tudunk vele dolgozni 🙂
 
Ha már jó erős a kovász, de viszonylag ritkán (hetente, két hetente vagy még ritkábban) sütünk, a kovászt hűtőbe lehet tenni. Etessük meg a szokásos módon, zárjuk le az üveget, és tegyük hűtőbe. Ha újra szeretnénk, vegyük ki a hűtőből, és 1-2 napig etessük a megszokott módon. 
 
Ha nem szeretnénk rögtön sütni az aktív kovászunkkal, akkor van egy másik módszer is a tárolására, ez pedig a szárítás. Amikor sok a kovászunk, érdemes egy sütőpapíros tálcára kikenni egy habkártyával a kovászt és 4-5 napig szárítani. Utána össze lehet törni, és egy kis lenvászon zsákba eltenni. Használat előtt két nappal oldjuk fel vízben, és amikor ez megvolt, etessük napi kétszer, hogy a sütésre aktív legyen. 
 
Remélem hasznos információkkal tudtam szolgálni Nektek és most már bátran belekezdtek ti is a kovász készítésébe!!!! 🙂 Kovászos kenyér sütéséről külön bejegyzést fogok majd készíteni!
 
Ha megérett a kovászotok, készítsétek el belőle a kovászos kenyér alapreceptemet! 
 
 


FACEBOOK: https://www.facebook.com/martushazikonyhaja

INSTAGRAM: https://www.instagram.com/martus_hazi_konyhaja/

YOUTUBE: https://www.youtube.com/c/Mártusházikonyhája/

Ezek a receptek is érdekelhetnek 🙂
A kelt tészta (alaprecept)

https://youtu.be/0O2UUy7F8HA     Hozzávalók: - 2,5-3,2 dl langyos tej (a mennyiség attól függ, hogy formázhatóbb vagy lágyabb tésztát szeretnénk) - Read more

Eperkrémes piskótatekercs

https://youtu.be/z2ydHhzyViA Piskótatekercs készítéséről egy segítő videó Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a piskóta készítése nagyon sokáig mummus Read more

Tuti kekszrecept kiszúróhoz

A minap ráakadtam a Facebook-on a Sajátsüti csapatára, Natira és Szabira, akik csodálatos sütikiszúrókat készítenek, akár egyedi megrendelésre is. Rögtön Read more

3 thoughts on “Kovász készítése (abszolút kezdőknek) – videóval!

  1. Szia,
    Az 5.naptól kezdve is 12 óránként etetjük a kovászt? vagy visszaáll az új módszer miatt a naponta etetés?
    Köszi szépen.
    M

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük