Burgonyás zsemle és stangli

Nem is tudom hol kezdjem …. na ez a zsemle és stangli tényleg olyan, aminek nem lehet ellenállni!!! Igazából a nagyikámnak volt egy ősrégi kelt krumplis pogácsa receptje, ami ehhez nagyon hasonlított. Nagyon finom, borzasztóan puha és bársonyos.

Eredetileg csak zsemlét akartam belőle csinálni, aztán eszembe jutott, hogy Misikém inkább kiflis, így pár darab stanglit is készítettem ugyanabból a receptből.

Hozzávalók: 

  • 20 dkg búzaliszt
  • 20 dkg kenyérliszt
  • 15 dkg burgonya (főzni való)
  • 2,5 dkg élesztő
  • 5 dkg vaj (én olvasztva használtam)
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál méz (elhagyható)
  • 1 teáskanál só
  • 1 db tojás
  • 1 dl tej (ha kézzel dagasztasz akkor meleg legyen)
  • 1 dl víz (itt is ha kézzel dagasztasz meleg legyen, ha vízben főzted meg a krumplit akkor a főzővizet is használhatod)
miután lejárat a dagasztó program, szépen megkelt a tészta

Az első és legfontosabb a burgonya megfőzése. Összetöröd, és hagyod kihűlni.

Bevallom nektek őszintén én most “lusta” voltam kézzel dagasztani, illetve szerettem volna kicsit a fiúkkal játszani addig, így én a kenyérsütő gépben dagasztottam és kelesztettem. (ilyenkor nem kell külön felfuttatni az élesztőt) Ha te is így szeretnéd csinálni, akkor nincs

más tennivalód, mint minden hozzávalót beletenni a dobba. Az én gépemnél az a lényeg, hogy alulra kerüljön a folyadék, a tetejére a liszt, és legfelül a morzsolt élesztő. A dagasztó program 1,5 óra, amiből kb 40 perc a dagasztás, a többi a kelesztés.

Ha kézzel szeretnéd kidagasztani, akkor egy tálban összekevered a liszteket, és a közepébe kis fészket készítesz. Beleteszed a cukrot, erre rámorzsolod az élesztőt, valamint felöltöd a langyos tejjel (itt fontos, hogy ne legyen forró!!). Vársz kb.15 percet, amíg felfut az élesztő (habos lesz a teteje).  Ezután hozzáadod az áttört burgonyát és a többi hozzávalót is a liszthez és jól kidagasztod. Meleg helyen kétszeresére kell keleszteni a tésztát.

formázás után, kelesztés előtt
kelesztés után

Ha megkelt a tészta, lisztes felületen jól át kell gyúrni. Ez egy kicsit lágyabb tészta, ezért jól alá kell lisztezni!!! (ne ijedj meg hogy ragad a tészta). Ha csak zsemlét szeretnél csinálni, akkor 16 részre vágod a tésztát,kialakítod a zsemle formákat és sütőpapíros tepsin még kb 1 órán keresztül keleszted meleg helyen. Először úgy fogod érezni, hogy túl kicsik a zsemlék, de nem kell megijedni, majd meglátod, hogy kelesztés után igazán szép zsemle méretűre nőnek.

Sütés előtt én lespricceltem vízzel a tetejét, plusz én a stanglira szezámmagot is raktam. 200 fokra előmelegítettem a sütőt (raktam be a sütőbe egy fém edénybe kb. 1 dl vizet gőzölögni), és 15-20 perc alatt készre sütöttem őket.

Ezek a receptek is érdekelhetnek 🙂
Házi tejes kifli

A kész tejes kifli Biztos ismeritek azt az érzést, mikor beléptek egy pékségbe, és a friss kifli illata megcsapja az Read more

Virlis leveles

Itt a hétvége!!! Végre együtt a család... Gondoltam valami igazán megúszós, gyors reggelit készítek ma, hogy minél többet tudjunk együtt Read more

Mini sajtos bagett

    Egy mozgalmas vasárnap végén elgondolkodtam, mit is kellene másnap reggelire összehozni, hiszen már fogyóban van a pékáru itthon. Read more

2 thoughts on “Burgonyás zsemle és stangli

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük