Kacsamell szaftosan készítve

Szeretném nektek röviden leírni, hogy hogyan tudjátok otthon úgy elkészíteni a kacsamellet, hogy belül szaftos maradjon a hús, és ne száradjon ki.

Hozzávalók:

  • 400-500 g bőrös kacsamell
  • bors

Először tisztítsuk meg a kacsákat, mossuk meg, itassuk le róla papírtörlővel a nedvességet, és nézzétek át a bőrét, hogy maradt e még rajta toll maradvány. Ha igen, akkor tisztítsátok meg. Ezután vágjátok le a felesleges bőrt, de ne dobjátok ki, mert azt még külön is ki tudjátok majd sütni 🙂

Irdaljátok be egy éles késsel úgy a kacsa bőrét, hogy a húsba ne vágjatok bele, mert úgy kifolynak a hasznos nedvek a húsból, és könnyen kiszárad sütésnél. Sózzátok, borsozzátok ízlés szerint. Más fűszerre nincs szükség, mert a kacsa egy intenzív ízű hús alapból.

Ezután egy hideg serpenyőbe tegyétek bőrével lefelé a kacsát, és alacsony hőfokon 5-6 perc alatt süssétek ki a felesleges zsiradékot a kacsából. NEM kell alá semmilyen zsiradékot rakni!!!! Miután megpirult a bőr, fordítsátok meg (semmiképpen se villával!!), és pár perc alatt kérgesítsétek a másik oldalt is.

Ezután tegyétek be a 200 fokra felmelegített sütőbe, és 15-16 perc alatt süssétek készre!!! Ekkor lesz rozé a kacsamell! Tehát átsül, de szaftos marad belül. Ha tovább sütitek, könnyen kiszárad!

Ha kivettétek a sütőből, akkor vegyétek ki a serpenyőből, takarjátok le fóliával, és várjatok 5 percig, pihentessétek! Ekkor szépen a hús közepéből szétáramlik a szaft a hús egészébe! Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá! 🙂

FACEBOOK: https://www.facebook.com/martushazikonyhaja

INSTAGRAM: https://www.instagram.com/martus_hazi_konyhaja/

YOUTUBE: https://www.youtube.com/c/Mártusházikonyhája/

Print Friendly, PDF & Email
Ezek a receptek is érdekelhetnek 🙂
Túrónudli

Miután drága kisfiam 3 napja nem volt hajlandó semmit se enni a betegség miatt, gondoltam bepróbálkozom a jó öreg túrónudli Read more

Spenótos quiche (lepény)

Említettem nektek, hogy nagyobbik kisfiam, aki nyáron lesz 3 éves, most borzasztóan válogatós időszakát éli. Így borzasztóan nehéz fogára valót Read more

Cukkini fasírt

Cukkini! Na ez a másik olyan zöldség, tökféle, amiből nehéz finomat csinálni. Szerencsére nekem a minap sikerült, és imádták a Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük